Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa

  • PDF
  • Nyomtatás
  • E-mail

Kamarakórus

A Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa

A Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa 10 éve működik a szolfézs tanszak keretén belül.
Minden évben kb. 10 -15 fellépésünk van. Részt veszünk a zeneiskolai hangversenyeken (karácsonyi, farsangi, pünkösdi hangversenyeken), szerepeltünk városi rendezvényeken, volt két önálló estje a kórusnak.
2004. december hónapban az Ifjúsági hangversenysorozat keretében hat településen szerepeltünk a megyében a zeneiskola Ifjúsági Vonós-zenekarával.
2006 júniusban a Pannonia Cantat nyitóhangversenyén Gospeleket éne-keltünk nagy sikerrel.
2007 tavaszán Pécsett az Európa fesztiválon kibővített fiúkórusunk gregorián műsorral szerepelt. Ennek az évnek a végén a Kodály évforduló alkalmából előadtuk Kodály: Kállai kettős című művét.
2008 májusában belgiumi meghívást kapott a kórus, ahol nagysikerű hangversenyeket adtunk. Közösségi munkánkat a jó szakmai munka és jó hangulat jellemzi, melyet a sikeres hangversenyek mellett az is igazol, hogy volt kórustagjaink is szívesen visszajárnak énekelni.
A klasszikus, romantikus műveken kívül magyar népdalfeldolgozá-sok mellett más népek dalainak feldolgozásait és a könnyedebb műfaj kórusdarabjait is szívesen énekeljük.

Amire büszkék vagyunk:
• 2003-ban, 2005-ben és 2010-ben az „Éneklő Ifjúság” minősítő hangver-senyén a kórus arany diplomás minősítést kapott.

Amire a legbüszkébbek vagyunk:
• 2010- ben a nemzetközi Pannonia Cantat Youth Choir Fesztivál és Ver-senyen Populáris zene kategóriában: I. helyezést

• Zenetörténeti kategóriában: II. helyezést
• Folklór kategóriában: III. helyezést értünk el, és megkaptuk Kaposvár Megyei Jogú Város Különdíját, oklevelet kaptunk a Fesztivál legváltoza-tosabb műsoráért.

A Kamarakórus karnagya: Kutiné Majnay Judit

A Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa

A Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa 6 éve működik - a szolfézs tanszak keretén belül.

Minden évben kb. 6-8 fellépésünk van. Részt veszünk a zeneiskolai hangversenyeken (karácsonyi, farsangi, pünkösdi hangversenyeken), szerepeltünk városi rendezvényeken, volt önálló estje a kórusnak. 2004. december hónapban az Ifjúsági hangversenysorozat keretében hat településen szerepeltünk a megyében a zeneiskola Ifjúsági Vonószenekarával.

A klasszikus, romantikus műveken kívül magyar népdalfeldolgozások mellett más népek dalainak feldolgozásait is szívesen énekeljük. Repertoárunkon más műfaj egy-egy műve egy-egy műve is szerepel.

2003-ban és 2005-ben az "Éneklő Ifjúság" országos minősítő hangversenyén a kórus arany diplomás minősítést kapott.

A Kamarakórus vezetője: Kutiné Majnay Judit.

 
Ma 2017. szeptember 24., vasárnap, Gellért és Mercédesz napja van. Holnap Eufrozina és Kende napja lesz.

Oktatási Hivatal Bázisintézménye

Szavazások

Milyen rendszerességgel látogatja hangversenyeinket?
 

Ízelítő galériánkból

Free Joomla Templates by JoomlaShine.com